Gibraltári napok

P1170818Napos szeles időre ébredtek. Nyugodt alvás és ügyelet nélküli éjszakák után ez a reggel friss energiával töltötte fel kis családomat. Sok-sok feladat várt rájuk a következő indulás előtt. Míg a fiúk hajós boltot néznek, addig Anci nekiállt 11 napi ruha, ágynemű és törölköző adag kimosásának. Ne feledjük, hogy a hajón nem automata mosógép van, hanem egy kis tárcsás misi-mosi, és kézzel kell öblíteni illetve kicsavarni mindent, majd teregetni. Nem könnyű a mosónők élete. Az első szakasz 4 órásra sikeredett. Majd ebéd készítés. A napi menü zöldségleves, főtt krumpli, kolbászkák sütése, savi ubi,főtt kukorica. A fiúk egész nap az üzleteket járták, beszereztek minden kelléket, illetve vettek az öreg tv helyett egy új lapos tvt, amit rögvest be is szereltek. Közben a szárított ruha visszakerül tisztán, illatosan a szekrényekbe. A tv rögtön működik, fényképnézegetéssel, filmnézéssel tesztelik. Túl voltak pörögve, de nem tudtak még délutánra sem leállni. A fedélzeten a teakfa burkolatból kiveretett dugókat pótolják fekete sikával. Estére elsétálnak internetet keresni, hogy jobban tudjanak kommunikálni, és megnézni az időjárást. Hajnali egykor Apu még mindig tvt néz és küszködik az alvással.