Korán keltünk, mert sok teendő várt ránk mielőtt az átkelő csapat másik fele megérkezett, és kisebb-nagyobb tennivalók az átkelés előtt. Veretek tisztítása a só marta rozsdától, dekk sikálás, nagy mosás a fiúk cuccából, belső takarítás, ebédfőzés. Pont készen lettünk, mielőtt a csapat leszállt a reptéren. Közös ebéd közben, után élménybeszámolót tartottunk nekik a kb 2200 mérföldes útról. Városnézőbe mentünk, mivel kisütött a nap. Béreltünk egy városnéző taxit, ami körbe járta a Gibraltár nevezetességeit. Európa-pont, az ágyúk, cseppkőbarlang, benne hangversenyterem, barlangrendszerek, na és a makákók.

Úgy tartja a fáma, hogy amíg Gibraltár szikláin ezek a majmok élnek, addig „angol „terület marad Gibraltár. A taxist  Marionak hívták. Ismerték őt a majom családok egyes tagjai, mivel még a hegyen vezetés közben is beugrottak neki köszönni az ablakon. Figyelmeztetett minket, hogy nem szabad etetni a makákókat. Sőt a kicsiket sem szabad simogatni, mert a nagyok agresszívvá válhatnak, mert féltik a kicsinyeiket. Persze olyan volt, hogy a kezünkbe adta a frutit és mondta , hogy csukott kézzel nyújtsuk oda nekik, és ők kibontva a tenyerünket kiveszik és megeszik ami benne van. Rávette Mario Anyumat arra is, hogy egy nőstény makákó a vállára üljön pihenni. Meg is örökítettük. Felajánlotta a többieknek is, de nem voltunk vállalkozó szelleműek. Késő délután aztán megpihentünk egy kávézó teraszán.