Reggel kipihenve ébredtünk. Reggeli után kenyér és chips vásárlás kinn a városban, plusz kamerázás a készülő úti filmhez. Fél 12kor indultunk el a Marinából a benzinkútra, de kinn kellett csalinkázni, mert egy másik hajó előttünk behúzott a kútra. Vettünk 200 liter dieselt, majd megtudtuk, hogy kinn erős a szél, nagyok a hullámok, így vigyáznunk kell. Kiérve 3-5 méteres hullámok fogadtak. Vitorla és motorozás lesz, és folytonos libikóka. Szerencsére verőfényes napsütés van a hullámzás mellé, így mindenki elég jól bírja a gyűrődést. Naplementéig ( este 7 óra körül) partközelben araszolgattunk kis vízben, így volt ami elterelje a figyelmünket a felkeveredő gyomrokról. Este aztán még jobban erősödött a napközbeni 10-13as szél. Krajcolgattunk néhányat még világosban, de rájöttünk, hogy üzemanyag és időpocsékolás, ezért választottuk a part menti útvonalat. A sötétség meghozta, azt a vihart, amit már jósoltak 4 nappal ezelőtt. A vitorlát is sötétben és 5-6 méteres hullámokban szélbe beállva szedték le a fiúk. Már alkalmazzák a 3 napja a patronos, hevederes, mentőmellényt estétől reggelig, sőt mától már napközben is.

Sokat köszönhetnek ennek a mentőmellénynek, mivel nagyobb biztonságban mozognak még hatalmas hullámzásban is a fedélzeten. A kommunikáció ordítva történik, mivel a hatalmas szélben alig értik egymás szavát. A grósz vitorla bereffelése 21 óra körül is élvezetes volt, mivel mindkét férfi a kötelekkel és a vitorla ref 2be rakásával volt lekötve, míg én küszködtem a kormánnyal, csakhogy szélben és egyenesben tartsam a hajót a nagy hullámok ellenére. Teljesen elgémberedtek az ujjak, az erős irányban tartástól és, hogy fixen álljak a lábamon. Amikor végre végeztek, én végre lemehettem a kabinba ledőlni a szél és a hullámpermet elől. Sokáig nem is bírtam, mert felkavarodott a gyomrom, így a folytonos dülöngélés közepette felvánszorogtam, és bevettem magam a padon a sarokban, és kapaszkodtam. A hullámok nőttek és nőttek, elérték a 6-8 méteres magasságot is, megdöntötte a hajót már szinte 90 fokos szögig, úgy hogy átcsúsztunk a másik oldalra. A hullámok olyan nagyok voltak mint egy két emeletes ház, és kaptunk elég rendesen hullámpermetet is. A kapitány már nem bízta a véletlenre és az automatára a dolgot, és a kezében tartva a kormányt, egész jól navigálva a hullámokra fel és le tartotta irányban a hajót már órák óta. Brindisit csak reggel fél 4 körül értük el, mert a ref 2 vel haladva csak 3,7 csomó sebességgel vánszorogtunk negyed szélben a viharban 27 csomós szélnél. Brindisi bejáratánál azonban le kellett szedni a vitorlát, az elég hamar ment, így csak kis farvizet kaptunk. Végre beértünk a partfal mögé, és végre fellélegezhettünk kicsit. Anyu az egész vihar alatt a kabinjában keresztben kitámasztva és kapaszkodva ülte végig az egészet, és nagyon csendben  volt. Nem repült el semmi ebben a hullámzásban, sőt még a hűtőben a tojások sem törtek össze. A partfal mögött már csak kis szél és apró hullámok voltak, gyorsan beszóltunk 4 körül a Marinába, de nem válaszolt senki, így segítség nélkül ugyan de simán kikötöttünk. Végre szilárd talajt éreztünk  a lábunk alatt és ez hamar megnyugtatott mindenkit. A magas adrenalin szint egész éjjel kitartott, de most mindenki kipurcanva próbált eljutni az ágyába. Ittunk még egy colát és koccintottuk, majd a kapitány szavaival élve: „Fel lettünk avatva!”, mindenki beesett az ágyba és, filmszakadás.