Reggel 8-kor indultak a fiúk Gibraltárból, miután felkészítették a hajót üzemanyaggal, és élelmiszerrel. Hűvös, de napsütéses idő volt. A CEPSA kútnál tankoltak, vettek még motorolajat, mert kétszáz üzemóránként szükséges az olajcserére. De inkább 150 óránként javasolt. Tudták, hogy sokan indulnak aznap, mivel az előző napokban eléggé nagy vihar tombolt kinn az óceánon.
A kikötőből kifelé haladva teljes gázzal motoroztak, majd felhúzták a fokot és a fővitorlát. Mivel erős kétirányú áramlás jellemző a Gibraltári – szorosra, így 2,2-2,8 csomó közötti sebességgel araszoltak a spanyol partok mellett nyugatnak. Információt kaptak indulás előtt a kikötőben, hogy a part mellett haladva egy félszigetig , utána pedig keresztben át az afrikai partok felé haladjanak. Kettő óra felé elérték Tarifa város vonalát. Akkor már erősödött a szél is 20-24 csomó közé, és felgyorsultak 4,5 csomóra. Erős oldal hullámzást kaptak, megerősödött a szél a szorosban. Kis idő múlva nagy reccsenést hallottak és felnézve látták elszakadni a grósz vitorla alsó élét. Gyorsan bereffelték a vitorlát és haladtak tovább. Nagyon figyelni kellett minden oldalra a nagy hajóforgalom miatt. Estére csökkent a szél ereje, de továbbra is fenn hagyták a két vitorlát és mellette ment a motor is, a kis erejű szél miatt.